Termékek

Javascript Tree Menu

Vásárolna?

webshop_icon
Tököl 11.09.11.
dbcupdonto

Képek1 Képek2

 

 

2011 KICKER dB Cup páros hangnyomás verseny döntő
Tököl, reptér
avagy gondolatok a szervezőtől.

 

Második éve került megrendezésre a KICKER páros hangnyomás verseny sorozata, amely 2010-ben Magyarországon újdonságként debütált a hangnyomás versenyek között. Az első év tapasztalatai, versenyzői és nézői visszajelzései alapján változtattunk a kiírás egyes részein, hogy mindenki számára érdekesebb, vonzóbb legyen a „test-test elleni” összecsapás.

2011-ben Magyarország legtöbb helyszínen lebonyolított versenysorozatát hozta a KICKER a hangnyomás szerelmeseinek. A tervezett versenynaptárt március elejétől nézegethették a versenyzők és az egyéb rendezvények szervezői, mégis olyan vádak értek minket, hogy egyes rendezvényekről „kitúrtunk” másokat. Mindenhová meghívás útján jutottunk el – szerencsénkre több volt a meghívásunk, mint amennyinek eleget tudtunk tenni -, s az arra érdemes rendezvényekre idén is, csak úgy, mint tavaly ellenszolgáltatás nélkül mentünk el. A helyszínek egyik fő vonala a gyorsulási, drift ill gymkhana versenyek, míg a másik vonal az autós, tuning találkozók helyszínei voltak.

12 helyszín, 152 induló autó, több mint 200 nevezés, 5 kategóriában. Ezek a puszta számok, de ami mögötte van, az sokkal többet jelent.

2010-hez képest 28%-kal nőtt az indulók száma, azaz egyre többen jöttek hozzánk hangnyomást mérni. Ebből sokan új versenyzőként debütáltak az utcai ás a profi besorolás valamelyik kategóriájában.

Ami talán még ennél is fontosabb, hogy a tavalyi indulók közül csak azok nem indultak idén, akik abbahagyták, vagy kihagytak egy évet.

Sokan voltak, akik csak a szezon második felében tudtak csatlakozni hozzánk, és olyanok is voltak, akiknek a technikája pont a végére adta fel a szolgálatot. Az utóbbiak közül Gombos Krisztián az akit név szerint is meg kell említeni. Ő már a tavalyi évben is szépen szerepelt, de idén szinte verhetetlen volt Profi „A” kategóriában, hiszen hét versenyen indult, amiből hatot megnyert - Szolnokon egészségügyi ok miatt ideje korán elköszönt -, és a technikai sportok rettegett Damoklész kardja csapott le rá, ráadásul a döntőn az első helyért folyó mérés alatt, ugyanis ekkor letiltott a fejegysége, és így végül csak a második helyet sikerült megszereznie. Ellenkező példa is volt. Az egész évi egyenletes eredmény sikerét arathatta le a döntőn Nagy Imi Profi „B” és Süvi Profi „C” kategóriában. Mindketten az SCA TEAM tagljai, és míg előbbi kocka L7-es KICKER mély sugárzóival a 151 dB körüli csúcs teljesítményeket produkálta, addig utóbbi versenyzőnk 4 db 30 cm-es CZ Audió-ja a 154 dB értéket is át-átlépte!!!

Az utcai indulók tábora és teljesítménye is elismerést érdemel. Volt aki - pl.: Takács Robi is – barátok unszolására kóstolt bele idén ebbe a műfajba és az eredménye az lett, hogy idén már a döntőig jutott. Talán jövőre már a dobogó is sikerül?!

Persze voltak még nagy csaták – tizedre azonos eredmények, újramérések, világcsúcs közeli teljesítmények – és a hangrendszereket gyártó márkák összecsapásai baráti, viccelődő kötözködésekkel.

Ebben az évben a KICKER dB Cup „család” tovább bővült, és jövőre is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél több autó hifi rajongó jöjjön el a versenyeinkre.

Ezt a célt szolgálja az a KICKER demo eszköz is, aminek segítségével jövőre minden versenyen ingyenesen meg tudjuk mutatni az érdeklődő autó tulajdonosának, hogy a jelenlegi hangrendszere mennyivel szólna másképpen erősítő és mélysugárzó beépítésével.

A célunk jövőre sem az lesz, hogy a profik rémisztő teljesítményeivel elriasszuk az utcai „zenekedvelőket”, sőt inkább az Ő „örültségükben” bízunk, hogy minél többen méretik meg, mit is tud az autójuk nem egy mérő frekvenciás rövid búgással, hanem hétköznapi használatra jellemző zenei hangosság terén.

Egyre több autósban merül fel a kérdés: hangos az autóm hifije, vagy csak elhitették velem azt?

Gyere el 2012-ben egy KICKER dB Cup versenyre és ott kiderül!

 

 

 
Jelenet Cukorfalat Kávézó Cukrászda Szigetszentmiklós Kelleibt Judit-Jelenet Kunmadaras motorsport Halászcsárda - Szap Trézs Kozmetika IceLine Jégszobrászat Kávébolt.net Ajándékbolt, festmények, kézműves termékek NaturalDental Danubia Asset Management Kada Hajszalon Kenwood, Kicker, autóhifi Lupo Lovas Club - apaj, lovarda, díjugratás, díjlovaglás, lovak bértartása, lovas oktatás Kenwood, Kicker, autóhifi hajhosszabbítás hajhosszabbítás